Könyvelési Szolgáltatások már 25 éve … Óbudán
könyvelőirodánk már Gödöllőn is

Magánvagyonukkal is felelhetnek a strómanok és az árnyékvezetők is

Az ma már nem újdonság, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fellép azokkal a cégvezetőkkel szemben, akik jelentős adótartozást hátrahagyva kívánnák megszüntetni vállalkozásukat. Az újdonság az, hogy sem a strómanok, sem - a háttérben meghúzódó, a céget tényleges irányító - ún. árnyékvezetők nem kerülhetik el a felelősségre vonást.

Az ma már nem újdonság, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fellép azokkal a cégvezetőkkel szemben, akik jelentős adótartozást hátrahagyva kívánnák megszüntetni vállalkozásukat.  Az újdonság az, hogy sem a strómanok, sem - a háttérben meghúzódó, a céget tényleges irányító - ún. árnyékvezetők nem kerülhetik el a felelősségre vonást.

Az adóhatóság által indított perben a Fővárosi Ítélőtábla, hivatkozva a Kúria eseti döntésére először mondta ki, hogy egy felszámolás során megszűnő cég névleges (stróman) vezetője és árnyékvezetője is személyesen felelős a vállalkozás által ki nem elégített tartozásokért. 

A konkrét esetben a vezetők - a cég adótartozásának és más szabályosan működő vállalkozás felé fennálló tartozásának kifizetése helyett - egy megkérdőjelezhető valóságtartalmú kölcsönszerződéssel „menekítettek volna ki” tizenöt millió forintot a cégből.

A bíróság egyértelmű álláspontja szerint a törvények megkerülésére és kijátszására irányuló törekvések nem honorálhatóak azzal, hogy a névleges vezető mentesülhet a felelősség alól, az árnyékvezető pedig nem vonható be a felelősök körébe. Vagyis a stróman hiába védekezik azzal, hogy „én csak a nevemet adtam, és valójában semmit nem csináltam a cégben, és semmiről nem is tudtam”. Az „árnyékvezető” sem mentesülhet a szigorú jogkövetkezmények alól, azért mert ugyan nem szerepel a cégnyilvántartásban, de a háttérben „megbújva” a valóságban ő irányítja a vállalkozást. Hisz az, ha valaki – akár csak névleg is - vezető tisztséget tölt be egy cégben, felelős, gondos döntések meghozatalára köteles.

A bíróság ezen döntésére is tekintettel, valamint az ellenőrzések eredményeinek összegzése, és a NAV bűnügyi szakterületének adatai alapján az adóhatóság a jövőben folyamatosan fog pereket indítani a névleges és az árnyékvezetők kártérítési felelősségének megállapítása iránt.